Él-e még Petőfi? - Kétszáz év története
Petőfi életét és halálát sokféle legenda lengi körül. Nem is csoda, mert legendás személyiség és költő. Nem biztos, hogy cáfolni kell a legendákat, inkább eljátszani velük. Ezért születtek ezek a Petőfi-átiratok, és azok a versek, melyeket tovább élve mások helyett Petőfi írt meg. Így némelyik Arany-, Babits-, Füst Milán-, Jékely-, József Attila-, Kassák-, Kányádi-, Kormos-, Nemes Nagy-, Pilinszky-, Utassy-, Vajda-, vagy Vörösmarty-verset Petőfi átiratában ismerhetjük meg. Az irodalom csupa kaland.
Siklósi Iván, Fecz Dóra, Deák Péter: Apparatus Eruditionis
Siklósi Iván az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Római Jogi és Összehasonlító Jogtörténeti Tanszékének egyetemi docense. Diplomájának megszerzését (ELTE, 2004) követően a Szegedi Tudományegyetemen (2005-ig), valamint az ELTE-n (2004-től folyamatosan), 2005 és 2015 között pedig a győri Széchenyi István Egyetemen is római jogot oktat. 2004-től 2011-ig modern polgári jogi (ezen belül különösen kötelmi jogi, valamint jogösszehasonlító témájú) kurzusok megbízott előadója a Mathias Corvinus Collegiumban. Több könyv – közöttük egy kétkötetes összefoglaló mű (Római magánjog) – egyedüli szerzője, számos további – magyar, angol, német és francia nyelvű – tudományos publikáció szerzője, társszerzője vagy szerkesztője. Kutatásai elsősorban a római magánjog különféle területeit ölelik fel. PhD-fokozatot 2013-ban szerzett a jogügyleti érvénytelenség római jogi, jogtörténeti és modern jogi kérdéseire fókuszáló disszertációjával. 2014-ben három évre elnyerte az MTA Bolyai János Kutatási Ösztöndíját, melynek zárójelentése „kiemelkedő” minősítést nyert. 2015-ben az „ELTE Ígéretes Kutatója” kitüntetést kapta meg. 2020-ban habilitált az ELTE-n, értekezését a custodia-felelősség klasszikus római jogi témakörében készítette. Legutóbbi monográfiája az öröklési jog fejlődésének egyes kérdéseivel foglalkozik. Fecz Dóra az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszékének kutatási asszisztense. Diplomájának megszerzése (ELTE, 2014) óta óraadóként oktat a Római Jogi és Összehasonlító Jogtörténeti Tanszéken is. Tanulmányai során egy szemesztert töltött a Friedrich-Schiller-Universität Jena és két félévet az Eberhard Karls Universität Tübingen jogi karán, ahol polgári jogi és római jogi kurzusokat hallgatott. Deák Péter az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Római Jogi és Összehasonlító Jogtörténeti Tanszékének tanársegédje, bírósági titkár. Diplomájának megszerzését (ELTE, 2017) követően az ELTE-n római jogot oktat, valamint bírósági pályafutását is megkezdi a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Jelenleg a Fővárosi Ítélőtábla Közigazgatási Kollégiumában teljesít szolgálatot. Kutatásai főként a római családjog területére koncentrálnak, de több más témájú publikáció szerzője vagy szerkesztője is. Az actio rerum amotarum problematikáját tárgyaló PhD-értekezését 2024-ben védte meg.
A kézenálló ipszilon
A 44 versből álló sorozatot két másik verscsokor veszi közre, az egyik állatokról, mesehősökről szól, talán még az olvasni tudás előtti időkre, a másik a tanulás nehézségeihez ad verses fogódzókat. Mire az olvasó a könyv végére ér, a betűk a barátai lesznek, az olvasás az élete részévé válik.
A világ legszebb szállodái 5.
A világ legszebb szállodái 5. részében bemutatom Önöknek a 20 legcsodálatosabb lakosztályt a Földön. A lista személyes tapasztalatom, valamint szállodai szakemberek és a vendégek véleménye alapján készült. Tekintsék meg, hol pihennek a világsztárok, a királyok és az államelnökök!
Társadalom és jog
Dr. Kiss Róbert Richard Prima Primissima-díjas, Pulitzer-emlékdíjas szerző ezúttal egy 973 fős, 2013-ban készült, a magyar társadalom szerkezetét vertikálisan és horizontálisan reprezentáló kutatás alapján vizsgálta a magyar lakosságnak a joghoz való viszonyát. A munkát Zsidai Ágnes szakmai szerkesztővel együtt egy komplex jogtudatvizsgálat első részének tekintik. A könyvből megtudjuk, hogy az állampolgároknak mi a véleményük az államról, az önkormányzatokról, az adóhatóságról, a jogról, a bíróságokról, az ügyvédekről, a halálbüntetésről, valamint az ügyészekről. A munka kitér ilyen kérdésekre is: Mi az állam legfontosabb funkciója? Mennyire bízik a lakosság a magyar önkormányzatokban, az adóhatóságban? Milyennek tartja a magyar bírósági rendszert? Igazságosak-e szerintük a bíróságok ítéletei? A munkát nem csak a kutatóknak, a jogászoknak ajánljuk, hanem minden magyar állampolgárnak, akit érdekel a magyar társadalom véleménye az állammal és a joggal kapcsolatban.
Így látják a magyarokat - 3. kiadás
Magyarország másképp
Földönkívüliek által alkotott nyelvük van, hihetetlenül tehetségesek, a forgóajtón mögöttünk jönnek be, és előttünk mennek ki. A magyarokról rengeteg sztereotip gondolat, furcsa vélemény vagy éppen szerintünk is találó megjegyzés született már (nyilván a dicséretek mind találóak). Magyarország valahol Törökország és Csernobil között van, magas hegycsúcsokon. Ezt a választ egy Los Angeles-i közgazdász adta arra a kérdésemre, hogy hallott-e már Magyarországról. A társaság többi tagja nem hallott még a furcsa nevű „Éhesországról”. Mivel hazánk angol neve /Hungary/ hasonlít az angol „éhes” szóra /hungry/, a világ minden táján elviccelődnek ezzel. „Tényleg éhes?” „Én már nagyon éhes vagyok.” Ezerszer hallottam már eme jeles poénokat. Előfordult, hogy elmondtam, honnan jöttem, és gyorsan megkínáltak harapnivalóval. Ilyenkor udvariasan mosolygok, és biztosítom újdonsült ismerősömet, hogy ez a frappáns szóvicc neki jutott eszébe először. Külföldön kicsit másképp látják Magyarországot, mint azt itthon gondolnánk. Erről és a magyarok többi néphez való viszonyáról több felmérés is született már, a legkülönbözőbb szervezetek közreműködésével. Különösen érdekesek a Nemzetpolitikai Kutatóintézet és az Európai Folklór Központ kutatásai. Észak-Amerikában alig hallottak rólunk, akik mégis, azok lovasokra, végtelen sztyeppékre gondolnak. Klasszikus, de nem egyedi példa, amikor a tengeren túli csoport tagjai utazás előtt megkérdezték, hogy itt még vajon mindenki lovon jár-e, mert ők, sajnos, nem tudnak lovagolni, és akkor bizony mi lesz. Érdekes, hogy néhány Latin-Amerikai országban és Kubában jobban ismerik az országot. Magyar bokszolókat, magyar ételeket és a régi magyar focit tudják felidézni – képzeljék, milyen jó lehetett a labdarúgásunk, hogy annyi év alatt sem sikerült a Magyarország-futballnemzet képet romba döntenünk. Reméljük, hogy új sikerek erősítik majd ezt a meglátást...A világtörténelem legszebb női
A könyv szereplői olyan lányok, asszonyok, akik szépségükkel, kifinomult ízlésükkel, bölcsességükkel, rafinált észjárásukkal, csalárdságukkal, gonoszságukkal vagy nemes tetteikkel befolyásolták a történelem alakulását. Akik miatt ma ilyen a Föld, ahol élünk.
A világ legszebb szállodái 4.
Olyan luxushajókról olvashatnak, ahol a fedélzeten akár szörfözni is lehet, a jégszínházban pedig revüműsor szórakoztatja a nagyérdeműt. Partraszállás után felkeressük Mickey egér birodalmát. A meseszálloda titkait ismerhetik meg, majd Dubajba indulunk, a mesterséges sziget hoteltemplomához. Benézünk még a német Colosseumba, ahol oroszlánok éppen nincsenek, vannak viszont őrült taxik és rémlények.
A világ legszebb szállodái 3.
A Kelet varázsát idézi a jeruzsálemi King David Hotel, a kuvaiti Sheraton és a jordán Le Royal Amman. A fehér homokos, pálmafás tengerpartok kedvelői pedig igencsak elégedettek lehetnek: öt káprázatos sziget romantikus szállodáiról olvashatnak.
A fantasztikus nyelv – 3., bővített, átdolgozott kiadás
A könyv a magyar nyelvnek, mint a világ egyik legkülönlegesebb nyelvének bemutatására törekszik oly módon, hogy a magyar nyelv szeretetére és megbecsülésére ösztönözze az olvasókat, miközben érdekes témákat fejt ki, hogy azok tanulságképpen szolgáljanak minden korosztály számára.
Az olvasó bárki számára könnyen emészthető, a magyar nyelv sajátosságait, érdekességeit, szabályait bemutató igen színes, szórakoztató könyvet kap a kezébe, hiszen tájékozódhat a nyelvek, nyelvváltozatok problémájáról, etimológiai (szófejtési), szókészlettani, névtani, stilisztikai, helyesírási, retorikai, kommunikációs és szaknyelvi kérdésekről, de olvashat tréfás szokásokról, mondókákról, és számos egyéb nyelvi érdekességről is.
A FANTASZTIKUS NYELV - 2., bővített, átdolgozott kiadás
A könyv célja: az anyanyelv biztos tudásának erősítése, érdekes témák boncolgatása tanulságképpen mindenkinek, s a magyar nyelv szeretetére és megbecsülésére buzdítás. Előszó helyett „…haza, nemzet és nyelv egymástól válhatatlan dolog; s ki ez utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog. Tiszteld s tanuld más mívelt népek nyelvét is […], de soha ne feledd, miképpen idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség.” (Kölcsey Ferenc: Parainesis)
A fantasztikus nyelv
A könyv célja: az anyanyelv biztos tudásának erősítése, érdekes témák boncolgatása tanulságképpen mindenkinek, s a magyar nyelv szeretetére és megbecsülésére buzdítás. Előszó helyett „…haza, nemzet és nyelv egymástól válhatatlan dolog; s ki ez utolsóért nem buzog, a két elsőért áldozatokra kész lenni nehezen fog. Tiszteld s tanuld más mívelt népek nyelvét is […], de soha ne feledd, miképpen idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség.” (Kölcsey Ferenc: Parainesis)











